Olyasmit csinálhatok, amit mindig is szerettem volna
Egy full-service reklámügynökségnél dolgozni felér egy életérzéssel – ezt, mint ahogy olyan sok minden mást, az elmúlt másfél hónap során tanultam meg, ennyi ideje dolgozom ugyanis az Armadillónál mint szövegíró gyakornok.
Évzáró gondolatok és a változásbiztonság
Nehéz dolgom van, amikor néhány gondolattal szeretném összefoglalni az idei évet. Furcsa év volt, sok minden történt, és megannyi nézőpontból meg lehetne ragadni a történteket. Tulajdonos-cégvezetőként olyan kihívásokkal kellett szembesülnöm, amire sokáig emlékezni fogok. Közben pedig elmondhatom: a hullámvölgyek ellenére nagyszerű évet zárt az Armadillo.
Teherautónyi adományt gyűjtött a rászorulóknak az Armadillo
Az Armadillo december elején hirdette meg Adományozz az Armadillóval! CSR-kampányát. Elhatároztuk, hogy munkatársaikkal, partnereinkkel összefogva szebbé tesszük néhány rászoruló karácsonyát. Ami ezután következett, arra mi sem számítottunk.
Reklámügynökség a Balatonon
Fontos az összetartás. Teambuildinget tartottunk – képes beszámoló.
A weboldal készítés 10 lépése
Minden nap találkozunk weboldalakkal, de hogyan készülnek? Milyen folyamat vezet az ötlettől az elkészült, működő weboldalig? Bár egyszerűnek tűnhet a folyamat, mégis sok apró részletből áll össze a tökéletes weboldal. Munkánk során az ügyfeleink edukációját is fontosnak tartjuk, az évek során összegyűlt tapasztalatot osztjuk meg most.
Érkezik az új smart ad group funkció a Google Ads felületre
Egy most megjelenő új funkció arra ösztönzi a Google Ads (Adwords) PPC-hirdetési szakembereit, hogy a Google mesterséges intelligenciáját használják, mintsem a saját optimalizálási stratégiájukat. Az újdonság még csak néhány fiókban érhető el, az Armadillo reklámügynökség csapata - Google partnerként - elkezdte tesztelni.